-Mi az Bill? Mit nézel annyira?- kérdeztem tettetett döbbenettel.Talán már egy kicsit feltűnően is kíváncsi voltam,de úgy gondoltam emiatt még akár jóra is fordulhat ez a mai szörnyű és fárasztó napunk.
Igazából nagyon is jól tudtam,hogy mit néz. Amint a kezébe emelte a telefont,arcán pír jelent meg, szájával pedig egy ''O'' alakot formázott. Tudtam,hogy meglátta azt a képet,ami körülbelül 15 perccel ezelőtt belőlem is hasonló reakciókat váltott ki,azt amelyik mégsem a törölt képek mappában kötött ki. Persze nyilván csak a poén kedvéért,de bent hagytam a telefonjában. És be kell vallanom őszintén,talán még tetszett is a kép. Nem is a kép,sokkal inkább az,ahogy finoman ki volt dolgozva,első ránézésre meg lehetett mondani,hogy ez igényes munka,amivel nem keveset dolgozhatott az alkotó.
Nem tudom miért érdekelt,csak talán simán furdalt a kíváncsiság,de meg akartam tudni,hogy ez Billből milyen reakciót vállt majd ki. Azt hittem majd elkezd rajta hangosan nevetni és az orrom alá tuszkolja,hogy majd együtt tudjunk röhögni, de ehelyett ő zavarba jött,lerakta lassan a telefont az asztalra és ujjai tördelésébe kezdett,
basszus de még mennyire,hogy zavarba.
Lassan odasétáltam a kanapéhoz, és leültem vele szembe, majd kérdőn néztem rá. Most már kicsit elgondolkoztam azon,hogy talán mégsem ártott volna kitörölnöm azt a képet. Bill ismét felvette a telefont,nézte még egy kis ideig,majd hangom hallatán összerezzent.
-Hahó Bill, történt valami?- még csak most hallotta meg hangom először ,mert amint észlelte,hogy pont rálátok a telefonjára kilépett az alkalmazásból és gyorsan lezárta azt.
-Hm Tom? Mondtál valamit?
-Csak megkérdeztem,hogy minden okés-e. Furcsának tűntél. - folytattam tovább kérdezősködésem,mintha mit sem tudnék az egészről.
- Persze,hogy minden okés! - ó ez az,bevetette a kamu mosolyát,amit legnagyobb fájdalmamra mostanában egyre többször használ.
Régen mindent megbeszéltünk,tudtam,ha ikremnek valami gondja volt, az első voltam én,akinek elmesélte. Mostanában talán kezdem úgy érezni,hogy már valahol az utolsók közt foglalom el a helyem. - Csak tudod milyen keveset vagyunk itthon a napokban a turné szervezése végett,és úgy érzem kezdek kimerülni. - vártam egy keveset,hátha kitér még a képre is,de ehelyett elhalkult,majd a táviránytóért nyúlt,ami most kivételesen az asztalon találta meg a helyét,és nem a kanapé mögött,esetleg a párnák alatt,amit aztán megint fél napig kereshettünk volna,közben persze a másikat okolva az irányító eltűnéséért.
Sajnáltam Billt,már nem is az a buta kép rebegett a szemem előtt,hanem sokkal inkább az a fájdalmakkal teli mosoly,aminek az okára egyszerűen képtelen voltam rájönni. Próbáltam,én tényleg próbáltam,de Bill mostanában kerül,nem oszt meg velem semmit. Egyszerűen csak levegőnek néz. Rá szerettem volna kérdezni erre az egészre,de úgy éreztem nem a mai nap lesz az a nap,amikor Billből bármit is ki tudnék szedni,ezért én is a TV irányába fordultam,telefonnal a kezemben,közben pedig Georggal beszéltem meg a holnapi buli részleteit . Hiányoztak már nekem ezek a bulik,régebben szinte csak ez töltötte ki a péntek és a szombat estéinket. Néha még vasárnap is egymáson röhögtünk, olyan részegek voltunk. Ilyenkor kétségkívül Bill és én vagyunk a legviccesebbek. Folyton együtt lógunk és vicces régi történeteket mesélünk a többieknek, pedig igazából csak magunknak. Nosztalgiázunk. Néha még fogadunk is dolgokban,ami általában mindig borzalmasan sül el. De épp ezért király minden buli,ahol együtt vagyunk.
Felmerült bennem a kérdés,hogy vajon ő is ott lesz-e,de amint nyitásra bírtam volna a számat Bill felállt a kanapéról, és nemes egyszerűséggel bejelentette,hogy aludni megy.
Nekem is ezt kellene tennem. Követtem Bill példáját és felsétáltam szobámba. Ismét elfogott az az érzés. Az érzés,hogy beszélnem kell vele. Amikor feleszméltem már Bill ajtaja előtt álltam,szobája nem messze volt az enyémtől,talán csak az álmosság vezetett ide.
Késztetést éreztem,hogy bemenjek és kérdőre vonjam őt,kérdőre mindenért,amiért mostanában úgy érezem szar alak vagyok, de legfőképpen szar testvér. De nem tettem. Nagy levegőt vettem,megfordultam majd a saját szobám fele vettem az irányt.
Ugyanúgy mint Bill én is ki voltam már merülve, ezért mit sem gondolkozva az ágyamat céloztam meg.
Nem sokat,de még egy kicsit rágódtam a történteken,majd lecsuktam szemeim. Átgondoltam a mai napomat, a két órás ruhapróbát,a fotózásokat,a megbeszéléseket. Eszembe jutott a holnapi buli, Georg új csaja,akit fűzöget, az a csaj,akit nekem kellene fűzögetnem, és a kép .
Oh basszus az a kép
2016. december 22., csütörtök
2015. augusztus 18., kedd
"Esik"
Sziasztok! Most egy apró szösszenettel érkeztem,amin hiszitek vagy sem,nagyon sokat dolgoztam. ( tudom,hogy ez nem igazan látszik)
De azért remélem elnyeri a tetszéseteket.:3
-Hogy mondod?-kérdezett vissza Tom kicsit gúnyos mosollyal az arcán,amint meghallotta az előbbi kijelentését testvérének.Bill tudta,hogy ez a grimasz az előbb nem neki szólt,hanem inkább afelé irányult,hogy miatta kellett Tomnak elszakítania a szemét a plazma tévéről,aki ma még el sem hagyta a biztonságot nyújtó kanapét. Mostanában a napok igen jelentős részét töltötték ott,de főként Tom,ezért is akart már kimozdulni otthonról.
A koncertek után kaptak egy kis szabadságot,nem sokat,csupán egy hetet,de Tom ezt a szabad 7 napját teljesen ki szerette volna élvezni,ezért is gondolt ma a bulizásra. Természetesen nem egyedül,Billt is nagy nehezen,sok győzködés után tudta csak rávenni arra,hogy együtt vágjanak bele az éjszakába.
- Azt mondtam,hogy mára nagy vihart mondanak. Remélem tisztában vagy vele,hogy én ma nem megyek sehova bulizni. Főleg nem a tóhoz. Semmi kedvem megfagyni és nem is beszélve arról,hogy milyen veszélyes is ez.
- Most komolyan Bill? Olyan régen el akartunk már végre egy kicsit lazulni,muszáj neked ezt is elrontanod?- fonta össze két kezét mellkasa előtt,majd összeráncolta szemöldökét és enyhén csücsöríteni kezdett. Amint Bill észrevette ezt a reakciót, hatalmas nevetésben tört ki. Lássuk be,Tom tényleg viccesen nézett így ki,ugyanakkor aranyos is volt egyben.
Billnek ilyenkor mindig eszébe jutottak a régi szép idők amikor Tom sosem tudta megjátszani a megsértettet és ha ez olykor sikerült is neki, nem voltak képesek egymásra 2 percnél tovább haragudni.
- És neked sem ajánlom,hogy kitedd a lábad ebből a házból,mert különben ellátom a bajod. Komolyan mondom. Értetted Tom Kaulitz?
- De Biiil-nyújtotta meg testvére nevét,érzékeltetve,hogy nem kicsit szeretne ma kimozdulni itthonról,de öccsét ez nem hatotta meg. Kicsit sem, ami a válaszában is meglátszott.
- Kuss Tom. Ma itthon maradsz te is és szépen elülsz a seggeden. Világos? - mondta nemes egyszerűséggel,de közben mindkettejük szája mosolyra húzódott.
-Jól van..-mondta Tom kicsit letörten,majd kifújta az eddig benntartott levegőjét, közben úgy tett,mintha valamin nagyon erősen gondolkozna,majd hirtelen megszólalt-Azért remélem tisztába vagy vele,hogy ennek ára lesz. Mégpedig a kedvenc sütimet szeretném látni holnap az asztalon. És most ha megengeded,kimegyek az erkélyre elszívni egy cigit, ha ezt még megengeded az "időjárás" miatt.Főnök.-emelte ki az időjárás szócskát mondatában- Ugye megengeded főnök?-gúnyolódott tovább,de hangjából érezni lehetett,hogy mennyire is szereti az Ő egyetlen testvérét.
- Talán meg,habááár,egyedül nem.
Ekkor már Tom nyitni készült az erkély ajtaját,de hirtelen a testvére kezeit érezte meg a derekán. Bill kegyetlen csikizésbe kezdett,remélvén,hogy testvére hangulata is javulni fog. Nem akart neki csalódást okozni,hiszen annyira eltervezte már a ma estét. De ilyen rossz időbe tényleg semmi kedve nem volt ahhoz,hogy egy tucat részeg ember vegye körül és egyébként is: sokkal de sokkal jobban szerette Tommal tölteni az időt.
- Bill,ne,hagyj! Most haragszom rád, te hülye- Tom be sem tudta fejezni a mondatát,a kanapén találta magát,még mindig testvére karjai között.
A idősebbik eddig bírta,feladta a színlelt haragot,közben pedig próbálta letolni magáról Billt,de ő meg sem mozdult,csak kalimpálózott össze-vissza,amibe hamar bele is fáradt.
Kezeit is nyugalomra bírta,amik végül Tom derekán állapodtak meg.
-Borzasztó vagy! Remélem tudod.- suttogta Bill, egyre közelebb hajolva az alatt fekvő testvérének.
- Ezt mégis hogy értsem?-Bill azonnal meglátta Tom arcán a meglepődöttséget,ami folytán egy halványka mosoly ült ki az arcára.
- Sehogy,nem kell sehogy értened,csak olyan szép szemeid vannak. - meg sem várva a másik reakcióját,kezeit lehúzta egészen a hasán keresztül a combjáig,majd hosszú,kecses ujjait belemélyesztette óvatosan Tom nadrágjába.
Hirtelen néma csend telepedett közéjük,egyik sem mert mozdulni, csak néztek egymás szemébe apró jelek után kutatva. A levegő megfagyott. Tomnak ez az érzés annyira szokatlan volt,a hasa fájdalomtáncot járt,ami egyenesen az ágyékáig száguldott le .
Ekkor Tom felült,de az öccsét még mindig az ölében tartotta,akinek kezei most már maga mellett helyezkedtek el. Hirtelen ötlet vezérelte,de egyre közelebb hajolt a szőkéhez és mit sem törődve a külvilággal ajkait a másik ajkához érintette. Bill minden gondolkozás nélkül visszacsókolt,Tom ezért belemosolygott a csókjukba,de így sem ért végett. A legtökéletesebb volt.
Csak ők voltak ketten.
Bill és Tom. Tom és Bill.
Kiélvezték ennek a pár percnek minden pillanatát,majd zihálva váltak szét, egyikőjük se húzódott túl távol a másiktól. Csak így bámulták egymást sokáig,a nyugalom telepedett le közéjük. Millió érzés kavargott most bennük.
Váratlanul Bill kikapta Tom kezében lévő cigis dobozt és az erkélyre szalad. Úgy tűnt felzaklatták az előbb történtek,ezért Tom mihamarabb utánasietett,mindent el akart neki mondani,megmagyarázni neki mindent , de egy szót sem bírt mondani, amint meglátta testvérét,ahogy a széken felhúzott lábakkal ült. Kezében remegett a cigaretta. Miért nem látott semmi érzelmet testvére arcán? Se örömet,se bánatot,se megbánást. Leült mellé majd ő is rágyújtott egy cigarettára,nagyon sokáig csak kifelé meredtek és bámulták a csodálatos kilátást,a fényt már csak az izzó cigarettavég adta. Ekkor az idősebb erőt gyűjtött majd megszólalt.
- Bill én..- de nem fejezte be a mondatát,csak megrázkódott,ahogy meghallotta a hangos mennydörgést. Az égiek is háborút vívnak.
- Nem Tom,nem kell,hagyjad csak.- mondta majd a hangja elcsuklott,lassú léptekkel odasietett a korláthoz és folytatta mondandóját,de úgy látszik inkább szerette volna a témát terelni. - Milyen szép a kilátás ilyenkor ,csak ne lenne ilyen hideg.
Tomnak eddig fel se tűnt a hőmérséklet,ugyanis lángolt mindene,félt,iszonyatosan félt. Olyan érzés kerítette hatalmába,mint még talán sohasem. Ez az érzés nem volt más,mint a félelem, a félelem afelé,hogy elveszti a számára legfontosabb személyt az életében. De hát Bill kezdeményezett...mégis ő van kiakadva!? Vagy talán valamit félreértett? Nem tudta mi tévő legyen,ezért arra az elhatározásra jutott,hogy szobájába siessen és hosszú időre bezárkózzon és elfelejtsen mindent,de jól tudta,hogy már semmi sem lesz ugyanolyan ezek után,hogy is lenne...hiszen 5 perce még a kanapén ültek és csókolóztak. Gondolatmenetét az eső hangos locsogása zavarta meg,ahogyan a földet érte,az ég is elkezdett sírni,hatalmas könnyeket eresztett,melyet a szorgos szél igyekezett felszárítani. Tom most még bánatosabb lett,lehajtotta fejét,majd a földet kezdte el bámulni,talán egy könnycsepp is végiggördült gyermekies arcán.
Nem sokkal később olyan dolog történt,amire egyáltalán nem számított,megérezte testvére karjait maga körül.
- Látod..mondtam én,hogy vihar lesz. - mondta Bill békés,nyugodt hangon,majd megpuszilta testvére homlokát,aki megszólalni sem tudott abban a percben,túl hihetetlennek tűnt minden. Testvére meleg leheletétől talán még a hideg is kirázta. De Tom még mindig csak bámult fel érthetetlenül testvérére,aki érezte zavarát,ezért inkább úgy dönt cselekszik és elmond neki minden. - Gyere,még a végén megfázunk.- Húzta maga után Tomot a kanapéra és utána a karjaiba. A karjaiba.
De azért remélem elnyeri a tetszéseteket.:3
-Hogy mondod?-kérdezett vissza Tom kicsit gúnyos mosollyal az arcán,amint meghallotta az előbbi kijelentését testvérének.Bill tudta,hogy ez a grimasz az előbb nem neki szólt,hanem inkább afelé irányult,hogy miatta kellett Tomnak elszakítania a szemét a plazma tévéről,aki ma még el sem hagyta a biztonságot nyújtó kanapét. Mostanában a napok igen jelentős részét töltötték ott,de főként Tom,ezért is akart már kimozdulni otthonról.
A koncertek után kaptak egy kis szabadságot,nem sokat,csupán egy hetet,de Tom ezt a szabad 7 napját teljesen ki szerette volna élvezni,ezért is gondolt ma a bulizásra. Természetesen nem egyedül,Billt is nagy nehezen,sok győzködés után tudta csak rávenni arra,hogy együtt vágjanak bele az éjszakába.
- Azt mondtam,hogy mára nagy vihart mondanak. Remélem tisztában vagy vele,hogy én ma nem megyek sehova bulizni. Főleg nem a tóhoz. Semmi kedvem megfagyni és nem is beszélve arról,hogy milyen veszélyes is ez.
- Most komolyan Bill? Olyan régen el akartunk már végre egy kicsit lazulni,muszáj neked ezt is elrontanod?- fonta össze két kezét mellkasa előtt,majd összeráncolta szemöldökét és enyhén csücsöríteni kezdett. Amint Bill észrevette ezt a reakciót, hatalmas nevetésben tört ki. Lássuk be,Tom tényleg viccesen nézett így ki,ugyanakkor aranyos is volt egyben.
Billnek ilyenkor mindig eszébe jutottak a régi szép idők amikor Tom sosem tudta megjátszani a megsértettet és ha ez olykor sikerült is neki, nem voltak képesek egymásra 2 percnél tovább haragudni.
- És neked sem ajánlom,hogy kitedd a lábad ebből a házból,mert különben ellátom a bajod. Komolyan mondom. Értetted Tom Kaulitz?
- De Biiil-nyújtotta meg testvére nevét,érzékeltetve,hogy nem kicsit szeretne ma kimozdulni itthonról,de öccsét ez nem hatotta meg. Kicsit sem, ami a válaszában is meglátszott.
- Kuss Tom. Ma itthon maradsz te is és szépen elülsz a seggeden. Világos? - mondta nemes egyszerűséggel,de közben mindkettejük szája mosolyra húzódott.
-Jól van..-mondta Tom kicsit letörten,majd kifújta az eddig benntartott levegőjét, közben úgy tett,mintha valamin nagyon erősen gondolkozna,majd hirtelen megszólalt-Azért remélem tisztába vagy vele,hogy ennek ára lesz. Mégpedig a kedvenc sütimet szeretném látni holnap az asztalon. És most ha megengeded,kimegyek az erkélyre elszívni egy cigit, ha ezt még megengeded az "időjárás" miatt.Főnök.-emelte ki az időjárás szócskát mondatában- Ugye megengeded főnök?-gúnyolódott tovább,de hangjából érezni lehetett,hogy mennyire is szereti az Ő egyetlen testvérét.
- Talán meg,habááár,egyedül nem.
Ekkor már Tom nyitni készült az erkély ajtaját,de hirtelen a testvére kezeit érezte meg a derekán. Bill kegyetlen csikizésbe kezdett,remélvén,hogy testvére hangulata is javulni fog. Nem akart neki csalódást okozni,hiszen annyira eltervezte már a ma estét. De ilyen rossz időbe tényleg semmi kedve nem volt ahhoz,hogy egy tucat részeg ember vegye körül és egyébként is: sokkal de sokkal jobban szerette Tommal tölteni az időt.
- Bill,ne,hagyj! Most haragszom rád, te hülye- Tom be sem tudta fejezni a mondatát,a kanapén találta magát,még mindig testvére karjai között.
A idősebbik eddig bírta,feladta a színlelt haragot,közben pedig próbálta letolni magáról Billt,de ő meg sem mozdult,csak kalimpálózott össze-vissza,amibe hamar bele is fáradt.
Kezeit is nyugalomra bírta,amik végül Tom derekán állapodtak meg.
-Borzasztó vagy! Remélem tudod.- suttogta Bill, egyre közelebb hajolva az alatt fekvő testvérének.
- Ezt mégis hogy értsem?-Bill azonnal meglátta Tom arcán a meglepődöttséget,ami folytán egy halványka mosoly ült ki az arcára.
- Sehogy,nem kell sehogy értened,csak olyan szép szemeid vannak. - meg sem várva a másik reakcióját,kezeit lehúzta egészen a hasán keresztül a combjáig,majd hosszú,kecses ujjait belemélyesztette óvatosan Tom nadrágjába.
Hirtelen néma csend telepedett közéjük,egyik sem mert mozdulni, csak néztek egymás szemébe apró jelek után kutatva. A levegő megfagyott. Tomnak ez az érzés annyira szokatlan volt,a hasa fájdalomtáncot járt,ami egyenesen az ágyékáig száguldott le .
Ekkor Tom felült,de az öccsét még mindig az ölében tartotta,akinek kezei most már maga mellett helyezkedtek el. Hirtelen ötlet vezérelte,de egyre közelebb hajolt a szőkéhez és mit sem törődve a külvilággal ajkait a másik ajkához érintette. Bill minden gondolkozás nélkül visszacsókolt,Tom ezért belemosolygott a csókjukba,de így sem ért végett. A legtökéletesebb volt.
Csak ők voltak ketten.
Bill és Tom. Tom és Bill.
Kiélvezték ennek a pár percnek minden pillanatát,majd zihálva váltak szét, egyikőjük se húzódott túl távol a másiktól. Csak így bámulták egymást sokáig,a nyugalom telepedett le közéjük. Millió érzés kavargott most bennük.
Váratlanul Bill kikapta Tom kezében lévő cigis dobozt és az erkélyre szalad. Úgy tűnt felzaklatták az előbb történtek,ezért Tom mihamarabb utánasietett,mindent el akart neki mondani,megmagyarázni neki mindent , de egy szót sem bírt mondani, amint meglátta testvérét,ahogy a széken felhúzott lábakkal ült. Kezében remegett a cigaretta. Miért nem látott semmi érzelmet testvére arcán? Se örömet,se bánatot,se megbánást. Leült mellé majd ő is rágyújtott egy cigarettára,nagyon sokáig csak kifelé meredtek és bámulták a csodálatos kilátást,a fényt már csak az izzó cigarettavég adta. Ekkor az idősebb erőt gyűjtött majd megszólalt.
- Bill én..- de nem fejezte be a mondatát,csak megrázkódott,ahogy meghallotta a hangos mennydörgést. Az égiek is háborút vívnak.
- Nem Tom,nem kell,hagyjad csak.- mondta majd a hangja elcsuklott,lassú léptekkel odasietett a korláthoz és folytatta mondandóját,de úgy látszik inkább szerette volna a témát terelni. - Milyen szép a kilátás ilyenkor ,csak ne lenne ilyen hideg.
Tomnak eddig fel se tűnt a hőmérséklet,ugyanis lángolt mindene,félt,iszonyatosan félt. Olyan érzés kerítette hatalmába,mint még talán sohasem. Ez az érzés nem volt más,mint a félelem, a félelem afelé,hogy elveszti a számára legfontosabb személyt az életében. De hát Bill kezdeményezett...mégis ő van kiakadva!? Vagy talán valamit félreértett? Nem tudta mi tévő legyen,ezért arra az elhatározásra jutott,hogy szobájába siessen és hosszú időre bezárkózzon és elfelejtsen mindent,de jól tudta,hogy már semmi sem lesz ugyanolyan ezek után,hogy is lenne...hiszen 5 perce még a kanapén ültek és csókolóztak. Gondolatmenetét az eső hangos locsogása zavarta meg,ahogyan a földet érte,az ég is elkezdett sírni,hatalmas könnyeket eresztett,melyet a szorgos szél igyekezett felszárítani. Tom most még bánatosabb lett,lehajtotta fejét,majd a földet kezdte el bámulni,talán egy könnycsepp is végiggördült gyermekies arcán.
Nem sokkal később olyan dolog történt,amire egyáltalán nem számított,megérezte testvére karjait maga körül.
- Látod..mondtam én,hogy vihar lesz. - mondta Bill békés,nyugodt hangon,majd megpuszilta testvére homlokát,aki megszólalni sem tudott abban a percben,túl hihetetlennek tűnt minden. Testvére meleg leheletétől talán még a hideg is kirázta. De Tom még mindig csak bámult fel érthetetlenül testvérére,aki érezte zavarát,ezért inkább úgy dönt cselekszik és elmond neki minden. - Gyere,még a végén megfázunk.- Húzta maga után Tomot a kanapéra és utána a karjaiba. A karjaiba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)